100%-os Bio gyümölcslevek
Ingyenes kiszállítás
15 ezer forint felett
Bio gyümölcslé tanusítványok

A világ legősibb élelmiszere

A gránátalmát az egyik legősibb élelmiszereként tartják számon. A világvallások nagykönyvei közül szinte mindenegyik megemlíti mint egy „csodás, isteni eredetű” gyümölcsöt. A kerszténység Bilbliájában és az iszlám szent könyvében, a Koránban gyakran írnak a gránátalmáról, amelyről még Homérosz is említést tesz az eposzaiban, csak úgy mint a mezopotámiaiak a saját történeteikben. GránátalmaléA zsidó vallásban rengeteg gránátalmára utaló feljegyzést találni: leggyakrabban a szépség, termékenység és bőség jelképeként említik.

A gránátalma közkedvelt gyümölcs a világon, a gyümölcsöt évszázadok, sőt évezredek óta ismeri az emberiség:

  • Az emeriség történelmét lényegében végígkíséri a gránátalma, amelynek pontos származási helyét még ma sem sikerült egységesen meghatározni.  A legtöbben úgy vélik, hogy a mai Közel-Kelet térségéből, az ókori Perzsia területeiről származhat.

  • A gránátalma latin megnevezése, a ’Punicum granatum’ az ókori rómaiaktól ered. A rómaiak a szomszédos és nagy rivális punokon keresztől ismerték meg a gránátalmát, és el is nevezték a ’Punok almájának’. A Birodalomban leginkább szépségápolásra használták az alma nedvét.
  • A mai gránátalma kifejezést, angolul ’pomegranate’, a középkorban használták először: ’magos almát’ jelentett.
  • A gránátalma az „Új Világban”  a spanyol konkvisztádoroknak köszönhetően honosodott meg, Észak-amerikába pedig a telepesek „vitték be”.
  • Az 1832-ben alapított ’British Medical Association’ már a XIX. században felvette a gyógyhatású szerek listájára a gránátalmát.

A gránátalma gyúgyhatású táplálék, szimbolikus jelentőséggel.
Az irodalomban, a művészetekben és az orvoslásban időről időre rendre feltűnik a gránátalma megnevezés vagy ábrázolás.
Ennek ellenére talán kevesen gondolnánk, hogy még a „hatalmas” Napóleont is megihlette a gránátalma kifejezés!
Bonaparte Napóleon Francaország újjászervezése közepette megreformálta a francia hadsereget is. A modernizált, újra felállított francia haderő legújabb alakulatát gránátosoknak nevezte el. Napóleont állítólag a külsőleg kemény, belsőleg pedig sok kicsike, beágyazott magot tartalmazó gránátalma ihlette – A korabeli gránátok felépítése hasonló volt: a gránátalma méretű vasgolyóba, töltötték a robbanóanyagot...

Ide érdemes továbblépni az oldalon:

Gránátalmalé

GRÁNÁTALMA árak:
Gránátalma
Bio 100%-os » 1000ml
= 3 571 ft / üveg
Termék RENDELÉS Megnézem a többi termék árát »
Gyümölcslevek házhozszállítása
Rendeljen ahogy könnyebb
RENDELÉS oldal » 70 / 7733 059 vasarlas@biofitness.hu

Jogi nyilatkozat (Prominent Disclaimer): Az oldalon megtalálható információk, oktatási célt szolgálnak. Kérjük ne kizárólag ezen az oldalon feltüntetett információkra támaszkodjon és a termék használata és fogyasztása előtt mindíg olvassa el a címkén feltüntetett figyelmeztetéseket, adagolási javaslatokat. Kérem vegye figyelembe, hogy az oldalon taglalt termékek, nem helyettesitík a vegyes étrendet és a változatos életmódot. Bármely készítményre való allergia esetén, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Nyilatkozunk arról, hogy a termékeken feltüntetett alkalmazásra és fogyasztásra vonatkozó információk, megegyeznek az ezen a weboldalon feltüntetett információkkal. Kérjük vegye figyelembe, hogy az oldalon megtalálható információk, az egészségügyi hatóságok által nem ellenőrzöttek. Kérjük vegye figyelembe, hogy az aktuális hatályban lévő magyarországi és közösségi törvények alapján, az étrend-kiegészítők és élelmiszerek nem rendelkeznek semmilyen gyógyhatással, így nem alkalmasak betegségek kezelésére, vagy megelőzésére. A weboldaon feltüntetett információk, reklám és hivatkozási céllal kerültek feltüntetésre és nem helyettesítik egy orvos, egy gyógyszerész vagy egy engedéllyel rendelkező természetgyógyász tanácsát. Ne használja az oldalon lévő információkat öndiagnózisra.

BioFitness.hu © Minden jog fenntartva